|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tomori Pál 2002. november 2.Márkos Ervin unitárius lelkész lassan tíz éve Fogarason hordozza keresztjét. - Eltemetem ezt a várost - mondja a pöttömnyi unitárius templomban. Lassan vége mindennek, vége még a magyar nyomoknak is Fogarasban. Még eljönnek húszan az istentiszteletre, még köszöngetnek magyarul egymásnak az öregek, még van egy-két utolsó kifutó magyar osztály, aztán három év múlva elsötétül minden. Első osztály már nincs. Márkos Ervin az újságírónak megmutatta egykori színjátszó társulatának kellékeit. Akkor még magyar élet volt Fogarason, akkor még bíztak, talán éppen Márkos Ervin színjátszóköre lesz az, amely megállítja az elmúlást. Fogarason van az az iskola, ahol Babits Mihály tanított, odébb az egykori fogarasi képviselő, Mikszáth Kálmán nyomai. Hol van már a magyar Fogaras? Báthory Boldizsár, Tomori Pál? /Szabó Csaba: Fogaras temetése Márkos Ervin és az Istenküldte kecske. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./2007. október 5.Élete egyik nagy csodája volt, hogy látott imádkozni a nagyenyedi vártemplomban egyszerre hatszáz gyermeket, írta Czegő Zoltán. Mind a Bethlen Gábor Kollégium diákjai voltak, akik hallgathatták Tőkés László püspök biztató szavait, amit az Úr igéjének tartunk: Ne féljetek, ne féljetek bízni és imádkozni. Czegő Zoltán hatszáz tanuló arcán látta a szabadság, a szabad szólás hallatlan erejét. Valahol így kezdődtek a nemzetmentő harcok. „Tomory Pál püspök 1526-ban a mohácsi csatamezőn imádkozott a haza megmentéséért, aztán zászlót ragadva kiáltotta: Utánam! Ott veszítettünk. Tomory és megannyi főpap halt, hullott idegen hatalmak vermeibe, a magyarság s annak országa. Most Nagyenyeden hatszáz gyermek hangos imáját hallva, látva arra gondoltam, hogy ők most szüleikkel együtt bizton mehetnek püspökük, Tőkés László után …” /Czegő Zoltán: Amikor várfalak rendülnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 5./2014. február 1.Többnyelvű magyar őstörténet és származás (4.)Magyar krónikák a székelyekről Anonymus (a 13. sz. elején) Attila király népének nevezi őket, akik a Tisza közelében, a Kórógy vize mellett csatlakoznak a magyarokhoz. E csatlakozás önkéntes és békés jellegű. A székelyek kezeseket és ajándékot adnak a magyaroknak, majd közösen, szövetségesként, „Ősbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót” kazár vezér ellen. Thuróczy János (1435–1488/1489) szintén hun származásúnak tartja a székelyeket, tud a székelyek magyarokhoz csatlakozásáról is. Azt írja, hogy mindenki elismeri a székelyek hun származását: „A mi időnkben nem is vonja kétségbe senki, hogy ezek a székelyek azon hunoknak a maradékai.” Azt is tudja, hogy elsőként érkeznek a magyarok előtt Pannóniába. Thuróczy rámutat arra is, hogy erkölcseikben szigorúbbak, mint a magyarok, de „földek elosztásában nagyon különböznek” azoktól. Nem „használnak tintát és papírt, hanem botokra vésik” a szkíta betűket. Ők, „amikor a magyarok Szkitiából ismét Pannóniába jöttek, nagy örömmel eléjük mentek Ruténiába”. Mivel közösen foglalják el és veszik ismét birtokukba Pannóniát, ezért azt a területet kapják lakóhelyül, amelyet korábban is választottak maguknak. Kézai Simon a székelyeket 1283 táján hun származásúnak véli, akik „amikor hírét vették, hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, elébük mentek Oroszország végeire”, és együtt foglalták el az országot. Antonio Bonfini (1427/1434–1502) úgy véli, hogy a székelyek „a többi magyartól sok dologban különböznek”. Verancsics Antal (1504–1573) is úgy tudja, hogy az ő korában a „székelyek hunoktól való leszármazását senki nem vonja kétségbe”. Ők Attila király népéhez tartoznak. A kolozsvári származású Szamosközy István (1570–1612) szerint: „Azok, akiket székelyeknek hívnak, a magyarok nemzetségéhez tartoznak, de durvább erkölcseiket tekintve nyersebbek. Országrészüket Erdélynek abból a részéből örökölték, amely Moldvára néz (…). Azzal dicsekszenek, hogy a legősibb magyarok, s azt vallják, hogy Attila seregeinek maradványai.” Tomori Pál fogarasi és munkácsi várnagy, aki jól ismeri a székelyeket, óva int mindenkit attól, hogy velük ellentétbe kerüljenek, mert az elszánt székelyek „nem tartanak sem Istentől, sem embertől”. Brodarics István (1470 k.–1539) – szerémi püspök és a magyar király kancellárja – a székely társadalom egységéről és a székelyek jelleméről írja, hogy Erdélyben „élnek a székelyek, harcias és vad nép, közülük senki sem nemes és senki sem paraszt, mindannyian ugyanazon jog szerint ítéltetnek”. Oláh Miklós (1493–1568) úgy tudja, a hunok leszármazottjai, egy olyan nép, amely „midőn háború tör ki, könnyedén ki tudnak állítani, és hadba tudnak küldeni ötvenezer vagy még több fegyverest (…), erkölcseiket, szokásaikat, törvényeiket tekintve a többi magyartól nagymértékben különböznek. (…) Adóval senki sem tartozik közülük sem a királynak, sem másnak, amikor azonban a király Magyarország királyává koronáztatik, vagy megházasodik, vagy fia születik, fejenként adnak neki egy-egy ökröt (…) a szkíták ősi erkölcseit és szabadságait még ma sem felejtették el.” (folytatjuk) Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy), lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
